SZABAD, mert megengedi magának a nyitottságot, tiszteli a gondolatok sokszínűségét és az erkölcsi, emberi, társadalmi helyzeteket összetett, állandóan változó, újabb és újabb kérdéseket elénk állító kihívásoknak tekinti. Nem gondolja, hogy a megoldás egyféle lehet és nem szeretné saját gondolatait az egyedüli igazságnak tekinteni.

Programjaink alapja a nyitottság és a szabadság: a résztvevő diákok maguk döntenek saját részvételükről. Semmi  sem kötelező, de a játék keretein belül bármit meg lehet tenni, ki lehet próbálni. Kérdéseink és játékaink nyitottak, nem előre elkészített, kigondolt válaszokkal érkezünk, minden a diákokkal kialakított párbeszéd alapján alakul a foglalkozások során.

LABOR, mert játékosan, színházi és egyéb művészeti akciók segítségével kutatja az emberi élet alapvető morális, magánéleti és társadalmi kérdéseit. Történeteken és szituációkon keresztül vizsgálódva juttatja el a résztvevőket saját álláspontjuk kialakításához. Hisz benne, hogy érdemes rákérdezni a körülöttünk lévő világ kisebb – nagyobb kérdéseire és a készen kapott válaszokat is felül lehet vizsgálni.

Foglalkozásaink célja a kritikus gondolkodás kialakítása, a felmerülő kérdések több szempontú vizsgálata, egymás érveinek megismerése, a vitakultúra fejlesztése és az önálló gondolatok kialakítására való igény növelése. A diákok életkori sajátosságait figyelembe véve választjuk ki programjaink témáját. Felkészült színházpedagógiai szakembereink a csoport aktuális állapotára, gondolataira és érdeklődésére hangolódva igyekeznek a lehető legértékesebb módon dolgozni a fiatalokkal.

Rólunk

A Szabad Labor Drámaműhely négy színházpedagógus által alapított, színházi neveléssel foglalkozó csoport. Tagjai, Balassa Jusztina, Lovászi Edina, Kálócz László és Somogyi Tamás mind szakképzett színházi nevelési szakemberek, akik évek óta dolgoznak közösen különböző programokban. A műhely létrejöttének apropója, hogy a színházi nevelésnek és drámapedagógiának újabb területein is megpróbálják felhasználni az évek során szerzett tapasztalataikat és új utakat keresve kutassák a színház és dráma eszközeinek, valamint az oktatás céljainak találkozási pontjait.
A Szabad Labor a 2021/2022 – es tanévben 9000 gyermek számára tartott foglalkozásokat országszerte.

Somogyi Tamás

A Vígszínház Vígdiák programjának színházpedagógusa. Rendszeresen tart tréningeket, workshopokat színészeknek, bábszínészeknek. Előadásai hazai és nemzetközi színházi fesztiválokon egyaránt komoly sikereket arattak. 

Lovászi Edina

A Vígszínház ifjúsági programjának tagja, emellett színházi nevelési foglalkozásokat tart a Bethlen Téri Színházban is. Saját zenekara Lovászi Edina és zenekara néven koncertezik országszerte. 

Balassa Jusztina

A Vígszínház Vígdiák ifjúsági programjának és a Manna színházpedagógiai programjának vezetője, a Vígszínházban és a Bethlen Téri Színházban futó előadásokban közreműködik színházi nevelési szakemberként.

Kálócz László

Színházi nevelési szakember. A Káva Kulturális Műhelyben meghívott színész-drámatanárként több projektben is részt vesz, a Vígszínház Vígdiák programjának színházi nevelési szakembere.

Rólunk

A Szabad Labor Drámaműhely négy színházpedagógus által alapított, színházi neveléssel foglalkozó csoport. Tagjai, Balassa Jusztina, Lovászi Edina, Kálócz László és Somogyi Tamás mind szakképzett színházi nevelési szakemberek, akik évek óta dolgoznak közösen különböző programokban. A műhely létrejöttének apropója, hogy a színházi nevelésnek és drámapedagógiának újabb területein is megpróbálják felhasználni az évek során szerzett tapasztalataikat és új utakat keresve kutassák a színház és dráma eszközeinek, valamint az oktatás céljainak találkozási pontjait.

A színház és dráma eszközeinek, valamint az oktatás céljainak találkozási pontjai.

Szabad Labor Programok

Szabad Labor Programok

A színház és dráma eszközeinek, valamint az oktatás céljainak találkozási pontjai.

Kötelezők szabadon

Drámafoglalkozások kötelező olvasmányokhoz kapcsolódva, 10–18 éveseknek

Kamasz Labor

Drámafoglalkozások egy-egy téma kapcsán, 7–12 éveseknek

Like

Online témák, 10–14 éveseknek

Manna és Bethlen Téri Színház

Színházpedagógiai program, 14–18 éveseknek